Üres a Zoldlomb. A bútorok árvalkodnak meg, de mar azok is szetszerelve, meg nehány haszontalan és ottfelejtett apróság.
Sírtam is tegnap egy sort. Eszembe jutott, ahogy a foci-vbt néztük barátokkal a meg festék szagú lakásban egy hihetetlenül kis képernyőjű tv-n, ahogy "zsákban" hoztuk haza a gyerekeket, a karácsonyok és szülinapok,az éjszakai hosszú sétálasok Locival a nappaliban körbe-körbe, minden butor és szonyeg története, és elnéztem a ciposszekrenyt, ahol Loci felállt, és a tükröt ahova Lujzi odamaszott hogy nyalogassa a saját tükörkepet..... Nem tudom, mennyi idő kell majd ahhoz, hogy valahol úgy éljek, mint itt éltem. Vakon. Vakon kezeltem a mikrot, a tűzhelyt, a zárat, a zuhanyt, a gyerekzarat, előre tudtam minden évszakban a nap útját, a buszok hangját, a postás csengeteset, a szomszéd matatasat. Nem azt mondom, hogy ezek hiányozni fognak, de most meg az életem részei. És egyenlőre nem kényelmes nélkülük...
